2017. február 23., csütörtök

Új blog !

Sziasztok!
Sajnálom, hogy már nagyon-nagyon hosszú ideje nincs fent rész, de a tanulás miatt kimaradt. Most megint elkeztem írni a 12.részt szóval nem sokára jön az is. Ráadásul új történetem támadt és azt is lefogom írni! Kérdlek kattintsatok rá!
 Itt a blog
katt a képre

2016. október 7., péntek

11. rész - I'm hopeless

Zuhantunk. Nem akartam, hogy Adriennek is valami baja essen. Feláldoztam magam, miatta és utánam ugrott. Mégis miért? Annyi gondot okoztam már neki ez alatt a pár nap alatt.
Erősen fogtam ingét, majd se perc alatt vizes lett a válla. Sírtam. Nem akartam, hogy velem zuhanjon.
- Ne aggódj. Katica megment minket – suttogta, de hangjában neki is benne volt az a tipikus félelem. Meghallottam a damil hangját, majd engem az egyik, másik pedig Adrient tartotta meg. Megkönnyebbülve nézek a fiúra, majd Katicáékra. Leraktak a földre minket, majd a pókra figyeltek. Jojójukat megpörgették, majd az Eiffel – toronyra dobták.
Ott hagytak Adriennel, aki csak engem nézett végig. Láttam rajta, hogy akar valamit mondani, de nem meri. Megértem. Lehet, most egy örültnek néz. Hiszen, ha úgy vesszük szerelmet vallottam. Nem is akárkinek, hanem saját magamnak.
 - Nyugodtan mond, amit akarsz – törtem meg a csendet, ami már nagyon idegesített.

 - Hol is kezdjem – vakarta meg a tarkóját. – Erre igazából, még nem nagyon tudok mit reagálni – erőltette mosolyát. – Viszont nekem még meg kell mentenem a várost. Ne aggódj, visszahozom a gyűrűd! – mondta, majd ránézett a kis kwamira. -  Plagg, karmokat ki! – ordította, majd átváltozott Fekete Macskává. Tehetetlen vagyok. Segíteni akarok, mégse megy. Mindig elrontok valamit. 
                                                    * Adrienn (Fiú) szemszöge*
Igazából nagyon meglepett Adrien ,,vallomása". Azt hittem ő is ugyan úgy Katicába szerelmes, mint én. Bár az igazat megvallva, mióta itt vagyok, teljesen máshogy tekintek Katicára is, és Adrienre is. Pedig fogalmam sincs miért. Talán, mert tudom Adrien kilétét? Mert segített nekem hajnalba visszatalálni? Utánam jött a legnagyobb fagyban? Miért? Miért érzem úgy, hogy Ő számomra már annyira nem is közömbös? Még, ha ,,egy" emberek is vagyunk, semmit nem tudok róla. Hogy ki Ő. Hogy mit miért csinál. Mit szeret, mit utál. Semmit nem tudok róla. Pedig Ő, én.

2016. július 11., hétfő

10.rész - For love

Lassan ugráltunk a háztetőkön egymás mellett beszélgetve.  Az itteni önmagam kicsit kivirult és már nem látszott annyira szomorkásnak. Sőt kifejezetten jó kedve volt, mikor az egyik panelházról a másikra ugrottunk. Egy utca választott el minket a háztól, de Ő megállt.
 - Anyámmal ne foglalkozz. Majd valahogy ráveszem, hogy nálunk maradj – mondta, majd egy bátorító mosolyt küldött felém, ami kicsit melegséggel töltött el. Nagy lendületet vettük, majd megint ugrálni kezdtünk a kiszemelt hát felé. Beszökkentünk a szobába, de ő is és én is másikba. A lány a saját szobájába, míg én a vendégszobába. Visszaváltoztam a normális „önmagammá”, majd leültem az ágyra.
 - Nagyon vidám vagy – jegyezte meg Plagg. – Csak azt ne mond, hogy tetszik az itteni önmagad – nevettet. – És mi lesz, akkor Katicával?
 - Ne hülyéskedj Plagg. Ez lehetetlen – néztem rá a kwami, és láttam is a holdnak köszönhetően. – Majd megbeszéljük. Most menjünk aludni – mondtam, majd belefeküdten a puha ágyba, és lassan elaludtam.
                                                           * Adrien (lány) Szemszöge *
 Reggel hétórakor keltem, mivel hétvége van. Ránéztem Plaggra, aki már javában ette a sajtját.  Odamentem a szekrény és kiválaszoztam a nekem tetsző ruhát, majd utána felvettem. Átsétáltam a vendégszobába, kopogtam, s benyitottam, mikor mondta, hogy „szabad”.
 - Jó reggelt –mosolyogtam, majd becsuktam az ajtót. Plagg oda repült a másik kwamihoz, majd együtt ették a sajtot.
 - Neked is. Anyukád? – kérdezte, majd leült az ágyra.
-  Dolgozik – forgattam meg a szemeteimet, majd leültem mellé. – Amúgy kérdezni akartam valamit, még este, de nem volt rá időm – mondtam, majd rám figyelt. – Képes lennél a szerelmedért feladni magad, mint Chat Noir, és oda adni a gyűrűt? – néztem rá komolyan.
 - Ez csak természetes.
Enyhén elmosolyodtam, majd megfogtam a csuklóját és lementünk enni az ebédlőbe. Egyikünk se szólt a másikhoz, mégis én olyan jól éreztem magam.
Reggeli után a nappaliba leültünk és a tévé elé, a híradóra kapcsoltunk. Egy pókszerű ember lényt, mutattak, aki a két katicát ragasztotta fel az Eiffel-toronyra a hálója segítségével.  Összenéztünk Macskával, majd átváltozunk. Kiugrottunk az ablakon, majd az Eiffel-toronyhoz siettünk a botjaink segítségével. Felugrottunk a turistalátványosság egyik vasrészébe, majd onnan néztünk az ellenfelünket.
 - Macskajaj! – ordította macska, s az egyik pókhálóhoz siettet, hogy elporlassza. Sikertelenül. Macskát is elkapta, majd lábánál fogva lóbálta.
 - Mi a baj Chat Noire? Ha nem akarod, hogy bármi baja essen a másik Ciculinak, akkor jobb lesz, ha inkább ide adod a talizmánod – mondta, majd ördögi nevetéssel, majd kisujját levette a lábáról.
 - Ne! – kiáltottam, majd ránéztem macskára és a kettő katicára. – Sajnálom Macska, de már mondtam – lehúztam a gyűrűt az ujjamról, majd a zöld fények megjelentek. – Én is képes lennék azért oda adni a gyűrűt, ha az bajban lenne, akit szeretek – oda dobtam a gyűrűt a pók embernek. Visszaváltoztam, és lábam egyből megcsúszott. A kiskwami aggódva repkedett mellettem, és aggódó pillantásokat vettet rám. Ránéztem macskára, aki ugyan úgy nézett rám, mint a kiscica. Aztán Katicára. A fiú kimerszezett szemekkel nézett. Nem bírtam magam tovább tartani. Akaratlanul, de elengedtem a vasat. Hihetetlen sebességgel zuhantam.
 - Adrien! Ne! – hallottam Katica hangját, és abban a kétségbe esést.

 - Engedj el! – mondta Macska, majd mocorogni kezdett, és a macskajajos kezét, az egyik pókhálóra rakta, így az egyik Ladybug kiszabadult. Macska leugrott értem. A gyűrűre pityegett, de nem érdekelte őt. Egyre közelebb ért hozzám, majd karjaiba tett. Gyűrűje pityegett, majd zöld fény vette őt körül. Visszaváltozott Ő is, de vajon ezt a magasságot túl fogjuk élni?